"Elengedni valakit nem azt jelenti, hogy megszűnik a fájdalmad. Amíg szereted, fájni is fog a hiánya. Ez nem baj. Attól még elengedheted. Sírva búcsúzunk egymástól, s ha igazi a szereteted, ez egy jó sírás. Elválasztva lenni bárkitől is, akit szeretünk: fáj. Ha már nem fáj: nem is szeretjük. Az elengedés nem azt jelenti, hogy az ember szíve kihűl. Nem azt jelenti, hogy elfelejtem örökre. Nem közönyt jelent. Az elengedés azt jelenti, hogy hagyom őt szabadon repülni, szállni, a maga útján - abban a biztos reményben, hogy visszatalál majd hozzám. De amíg nincs itt, mindig hiányzik. És fáj."
"Égett a gyertya és meglobbant, ha a lehelet, vagy a gondolatok elreppentek mellette; a lehelet aztán szétesett, a gondolatok fáradtan leszálltak, mint a haldokló madár, és elmúltak. "
"S ha mozdul valaki, és elindul felém? Kérges szívvel, bánatos testtartással ajtót nyitok a rém vaskos falon. Félreállok. Hogy jöjjön, engedem. Hagyom. Feladom falaim. Feladom énem. Közben szenvedek, mert ismerem a távozás kesernyés ízét. A meg nem értés fertelmes bűzét. A felejtés kínpadját. "
"Neki valamiféle jelkép voltam; saját ifjúságának visszfénye. Próbált megkapaszkodni bennem, mert megérintette az életősz, s fázni kezdett belül. Amikor elhagytam, ott maradt csupaszon, dideregve. Többet vesztett velem, mint tanulékony, heves szeretőt. A hitét vesztette el önmagában. "
"Minden iskolás gyerek végezhet a fizikaórán kísérleteket, hogy meggyőződjék bizonyos tudományos hipotézis valódisága felől. De az embernek, akinek csak egy élete van, nincs lehetősége kísérlettel ellenőrizni a hipotézist, s ezért sohasem fogja megtudni, hogy jól tette-e, amikor az érzelmeire hallgatott."
"Minden igazi életben eljön egy pillanat, amikor az ember úgy merül el egy szenvedélyben, mintha a Niagara vízesésbe vetné magát. S természetesen mentőöv nélkül. Nem hiszek a szerelmekben, melyek úgy kezdődnek, mint egy kirándulás az élet majálisába, hátizsákkal és vidám énekléssel a napsugaras erdőben..."
"Harmatcsepp a lombokon...Hajnalfény a fák közt átdereng...Gondfelhő az arcomon.Én vagyok csak ébren... és a csend...
Kinek mondjam el a bánatom? Kinek mondjam el, nem is tudom... Ki hallgat meg egyszer végre már? Ki gyógyítja meg azt, ami fáj?"
''Gondoltál már arra, hogy lehet csak álmodjuk az életet...?...... -Kizárt, hogy ennyi fájdalmat álmodna az ember......''
"Senkit nem lehet megvígasztalni ha elveszti azt, akit mindennél jobban szeret. Minden vigasz erőtlen és hamis. Főleg az a mondat, hogy az idő majd begyógyítja a sebed."
"Nézem sötétben a fényeket,Eszembe jutsz, Ahogy ragyog az életed. Elém gördül egy vízcsepp, S megint eszembe jutsz. Odanyúlok az üveghez, Hogy letöröljem a könnyed De tovább gurul a csepp, Mert az üveg a másik oldalon könnyes. Belül sírsz."
